kedd, május 08, 2007

2oo6 dec.23

Van egy csodaszép történetetek a szeretetről, az önfeláldozásról, a félelem átlépéséről, az igazság megvédéséről. Ez a történet arról szól, hogy a teremtő adott nektek – embereknek – egy lehetőséget, hogy tapasztaljátok a csodákat ember által téve ezeket, és érezzétek az erőt, amit a szeretettel meg lehet teremteni.

Jézus olyan emberként született, akit nem fedett le a felejtés fátyla, és beavatott mesterként tudta kezelni az energiáit létének minden szintjén. Az ő születésének pillanatában tudták a Földön élő emberek, hogy valami szokatlan történik. Jézus olyan energia tereket hozott magával, és tartott maga körül, ami az egész Föld energia rendszerében szétterjedt. Az ő feladata volt az emberi tudatban hagyni a szeretet programot, ami ha mindjárt nem is funkcionált hathatóan, de évezredeken át reményként él az emberiség tudat és génállományában.

Jézus tanításai mai napjaitokig aktuálisak, az ő tanításaiból a mai napig tanulni, okulni lehet. Az ő példabeszédeiben sok a szimbólum, tudósaitok egyre többet vitáznak ezeknek értelmezésein.

Egy pár szabály mindenképpen érvényes ezekben a példabeszédekben, és tanításokban – a legmagasabb és a legértékesebb érzés, amivel telíteni kell lényeteket, az a szeretet és a megbocsátás. Az egyszerűség, mértéktartás és tisztelet mindenben és minden iránt elengedhetetlen, ha a Földön egészségben és boldogan akartok élni. Nem a harc a megoldás, nem az ítélkezés, a másikhoz nincs senkinek joga, az első nem célra vezető.

Jézus feladata a béke, nyugalom, szeretet és bölcsesség, a kozmikus törvények ismertetése volt az emberiség számára. Mondhatjuk, maradéktalanul teljesítette feladatát.

Az őt körülvevő személyek szerepei is példaértékűek, hisz így ismertétek meg Máriát és Józsefet, az apostolokat, az ő erejük által később létező olyan embereket, akiket szenteknek hívtok.

Ezek a felemelkedett mesterek a mai napig segítik az életet a Földön, és nem csak a keresztény, de minden más felemelkedett – megvilágosodott ember szelleme ezt teszi.

A 6-ik dimenzióban létező mesterek, tanítók bölcsességüket, tudásukat, erejüknek bizonyos részeit a Paradicsom hálón keresztül jutatják hozzátok, ti ezzel ébreszthetitek szunnyadó vagy lezárt programjaitokat, tehetségeket.

Az elkövetkező pár földi napon a szeretet energia terek a leghatásosabb tevékenységüket fejtik ki. A nyitott szívek megérzik ezt. Jézus tanításai szerint magatokban kell keresni az utat, magatokban kell megszülni – megteremteni a szeretet királyotokat, ti legyetek azok.

Csodaszép történet, amelynek a vége nem happy and lett, és amely a Földön sok szenvedést okozott. Eljön az idő, amikor majd készen álltok megtudni és elfogadni az egész igazságot Jézussal kapcsolatban.

Addig is engedjétek meg nekünk, hogy szeretetünk jeleként Földetek legszebb ünnepén – a szeretetnek születésének napján – a mi szeretetünk készleteivel töltsük fel női részeteket ( a férfiakét is). Minden befogadó megkaphatja, és érezheti az elkövetkező napokban.

Kívánjuk nektek, hogy a mostani ünnep a tudatébredésben hozzon előrelépést, és érezhetővé váljon Jézus szimbóluma – Én vagyok az út, Én a vagyok az igazság. Az Én a kulcsszó, mindenki saját Isteni Énje. Legyetek igazak önmagatokkal szemben, és megtaláljátok az utat lelketekhez.
Legyen sorsotok bármily nehéz is, ha a szeretet lángja szívetekben él, ti vagytok a leggazdagabbak. Kedves nőtársaim, legyetek hűek önmagatokhoz, és szeretettel viseltesetek magatok iránt, hisz erről szólnak a karácsonyi ünnepek.

Szeretettel Néa.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Miriam!

Szeretném megköszönni neked, hogy legjegyezted ezeket a csodálatos, segító, gondolatokat. Nagyon megindítottak Néa üzenetei! Még egyszer, köszönöm, nagyon sokat segített a jelenlegi helyzetemben. Remélem lesznek új írások.

Szeretettel Nina

Névtelen írta...

Jézus emberként született? Beavatott mester? Hm, eléggé leegyszerűsítetted az egészet. tomori.tomori@gmail.com

Névtelen írta...

top [url=http://www.c-online-casino.co.uk/]uk casinos[/url] coincide the latest [url=http://www.casinolasvegass.com/]casino online[/url] free no set aside hand-out at the best [url=http://www.baywatchcasino.com/]www.baywatchcasino.com
[/url].

Névtelen írta...

top [url=http://www.001casino.com/]casino[/url] brake the latest [url=http://www.casinolasvegass.com/]online casino[/url] unshackled no store bonus at the foremost [url=http://www.baywatchcasino.com/]casino
[/url].