péntek, január 12, 2007

2oo6 dec.6

Mi a női princípium, és miben különbözik a férfi princípiumtól?

Nagyon leegyszerűsítve a női a befogadó (ezáltal osztódható), a férfi a kiterjedő.

Ez az alapszabály nagyon szépen működtetné az együtt létezést, ha egyensúlyban lenne mind kettő együtt, és ezen belül külön-külön is.

A dominancia akkor kerül a képbe, amikor az egyik többnek kezdte érezni magát, és úgy gondolta, irányítani kell a másikat. Így a fizikai testben lévő egó kezdett diktálni, és a harci ösztön már nem csak az élelemszerzésben nyilvánult meg. Ez a helyzet maradt fenn máig kis változásokkal. Mivel a női princípium a befogadó, érthető a felül és alul rendeltség szereposztása.

Milyen változások vannak most folyamatban? Az Anya Istennő erőinek visszatértével kénytelen az egóban működő harcias erőtér összébb húzódni, bárhogy ellenkezik is.
A régi Anya Istennő erő minőségek más karakterben jelennek meg most, és az amazonok harcias Istennő tiszteleti vonulatok már nem időszerűek.

A mai erők azt szorgalmazzák, hogy az alapokban kialakított valódi női-anyai tiszta, ösztönös erőterek aktiválódjanak, és ezekben az ilyen jellegű érzés és gondolatminták munkálkodjanak.

Az odaadó anya, asszony, lány, aki mindenkor meg tudja őrizni egységét, személyiségét, nem a hamis szerepben tetszelegve és illúziókban ringatva önmagát, ez a mai erők szándéka. A női partner, aki mint egyenrangú fél tölti ki a férfi társ érzelmi és minden más területét, aki gyengédséget, megértést és szeretetet visz az élet minden területére, ez a mai erők szándéka.

Az összeolvadás, amire késztetnek a mostani erők, gondot okoznak mindkét félnek. A férfinak azét, mert úgy érzi, elveszik hatalmát – nem lesz irányítható terület, a nők azért, mert azt hiszik, ez egy újabb személyiség vesztés.

Lényegében mindkét félnek igaza van, ez a folyamat zajlik a Földön. És mégis azt mondom, ez is csak nézőpont kérdése, és aki foglalkozott önelemzéssel, inkább vállalja a változást, mert érti-érzi ennek az eredményességét és végső értelmét.

A mostani erőkészletek olyan lehetőséget nyújtanak a Földön élő és létezőknek, hogy visszatérhetnek az eredeti Isten szeretet minőségbe, hasznát véve minden tapasztalásnak, amit az emberiség és a bolygó létezése óta felhalmozott. Ez a lehetőség így egyedülálló, ezt tudjátok. A kísérlettel számba menő változás nagy horderejét az is bizonyítja, hogy több olyan információval vagytok gazdagabbak, amit élő emberként szinte csak a halhatatlan nagy szellemek tudhattak földi életet élve.

A titkok felfedése a fátyol vékonyodásával történhet meg, és a fátyol viszont azért vékonyodhat, mert az emberiség tudat szintje emelkedett annyit, hogy ez megtörténhetett, és továbbra is történik.

Ha a bolygó a rajta élőkkel fel akar emelkedni, és a fénysávba akar tovább élni, meg kell teremtenie az egyensúlyt mindenki és mindenben. A duál bolygón ez úgy állítható be, ha a két oldal a (plusz és a mínusz) - női és férfi- összeolvad, mert az igazi egyensúlyt csak így lehet örökéletűvé tenni és megtartani.

Az Istennő erői visszatértével megkezdődött ez a folyamat és rajtatok – fénymunkásokon múlik ezeknek az erőminőségeknek a beépítése a térbe és önmagatok által nőtársaitokban.

Az erő szó nem a legtalálóbb kifejezés, mert nem erőről, inkább minőségről, a lélek dallamáról, színesedéséről, az elme fényesedéséről van szó. Az élet minden területén jelentkeznek ezek az új minőségek, és fellelhetők a beépülésük is.

Noha úgy tűnik, durvul világotok, ez a változás ellen elővett maszk, amivel sokan takarják belső változó lényüket, gondolván, hogy így még egy ideig fenntarthatják hatalmuk látszatát.

Hidd el kedvesem, a duál világotok kezdete óta voltak szörnyűségek, a mai kor talán finomabban, fondorlatosabban használja pusztító eszközeit.

A pusztító szándék végső áldozata mindég a szándék teremtője, így a pusztító végül önmagát pusztítja el. Így működik ez a mindenségben, és a ti felemelkedésetek segít a mindenségnek egy korszerűbb erőminőség megteremtésében, egy olyan átalakulásban, aminek pozitív következményeit most nem tudom felvázolni.

A lényeg, ami fontos most számotokra az a tény, hogy egy folyamat vége felé közeledtek, és ebben a folyamatban mindenki kialakíthatja a saját egység jellegét, és ebben az egységben teljesedhet ki mint a női, mint a férfi princípium által megtapasztalt, a Földön leélt összes szerep lecke végeredménye.

Ez a lehetőség egyedülálló az univerzumban, ezért érkezik hozzátok annyi segítő és tanító.

Ezeknek a segítőknek és tanítóknak a feladata nem az, hogy lediktálják mit tegyetek, ezt ők nem is tudnák, hanem az, hogy testi-lelki-szellemi egyensúlyba segítenek titeket, így megteremtve azokat a lehetőségeket, amelyek hozzá segítenek mindenkit egyénileg megtalálni és megteremteni a saját mennyországát, Ha ez a többségnél sikerül, akkor a célt a Föld mint bolygó is eléri.

A mi segítségünk elvezethet titeket olyan ismeretekhez, amelyek hozzásegítenek különböző találmányokhoz, ezek feltárhatják a betegségek titkait, lelketek rejtelmeit, és így gyógyulhat mindkettő.

A lehetőségek minden téren adottak, a döntés a tiétek.

Szeretettel köszönt Néa.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

ellenorizni kell:)