csütörtök, április 19, 2007

2OO6. DECEMBER 17.


A női erők lényegéről szólnánk ma. A női energia testek úgy vannak felállítva, hogy a szaporodás és fajfenntartó igényeknek megfeleljenek. Az ösztön minták, magatartás, gondolatvilág, érzések, érzetek, mind egyfelé fókuszál, ez pedig a magzat és annak biztonsága.

Tudvalevő, hogy az anyai szeretetnél nincs erősebb érzés, a tiszta, torzulástól mentes anyai szeretetet hasonlíthatjuk az egyetemes szeretet érzéséhez. Azért beszélek torzulásról, mert a mai világotokban sokszor tévesztitek össze a szeretetet a féltéssel, aggódással, sőt olykor a bűntudattal is, és ezek az érzések már nem engedik a tiszta szeretetet érvényesülni.

A női energia rendszerek lágyságait sokszor tévesztik össze a gyengeséggel, és ez bekeményedések sorozatához vezettek. A női felfogás és gondolkodásmód nem lehet olyan, mint a férfiaké, és ezt kihasználva jelent meg a rangsorolás – a nők butábbak mint a férfiak. A nők belementek ebbe a játékba, amit mondhatnánk a fejlődésük egy szakaszának is.

Elfogadni a másságot minden aspektusában, nem ítélkezni, tiszteletben tartani ezeket a sajátosságokat és szeretetben együtt haladni előre (minden nem, vallás, faj …)– csak ez az emberiség lehetősége.

Kedves nő társaim a Földön, igaz, megvívtátok csatáitokat azért, hogy elismerjék képességeiteket, és egyforma anyagi és más megbecsülésben úgy részesüljetek, mint a férfi társaitok. Drágán fizetettek ezért, az eredmény mégsem kielégítő. Nem is lehet, mert amíg ti magatok nem vagytok meggyőződve arról, hogy egyenrangú partnerek vagytok - ezt általánosan gondolom – addig nem fog megváltozni a férfitársadalom alacsony egoszintű válasza.

Többször említettük már a harc haszontalanságát, a harcias energiák az alacsony rezgésűekhöz tartoznak, ezeknek állandó teremtése egy olyan teret képez, ahonnan nehéz kitörni. Ti is tudjátok, milyen nehéz feladni a hatalmi pozíciókat, hát még beengedni ezekbe önszántukból egy más – női – személyt. Nehéz ezt megengedni, nehéz belépni is, mert az egyik úgy gondolja, csak ő képes vezetni, a másik pedig azt, hogy nem méltó a vezetésre. Ez fejezi ki a mai férfi és női erőviszonyokat általában. Aki a változások folyamatát választotta, és ebben benne van, már érti, és tudja, szemléletmód váltásra van szükség mindkét oldalon. Ennek alapköve a tisztelet a másik iránt, az a tisztelet, amit az Atya és Anya iránt érzünk. Erre lehet alapozni az új mintázatokat, amelyeket megteremthetek magatokban, és gyógyulhatok.

Az alul és felül rendeltségnek egyre kevesebb értelme lesz, a világotok dolgai csak úgy fognak működni, ha együtt - egyenrangú összhangban dolgoztok benne. Ez érvényes önmagatokra is. Az önmagatokban összeolvadt két részeteket ( női,férfi) engedjétek szabadon munkálkodni, így tudtok egységben élni, és egységben maradni.

Ősanyáitoktól napjaitokig sok idő telt el, sok tapasztalással gyarapodtatok, olyan bőséges tudás áll rendelkezésetekre, amellyel nem egy, hanem száz világot lehet megváltani, csak élni kell vele, és nem szabad félni.

Az új gondolatok, amik „kipattannak” elmétekből, és amelyekről azt gondoljátok, hogy értelmetlenek, vagy lehetetlenek, a változások jelei. Ezek az ötletek, sugallatok, lehet hogy a legtitkosabb vágyaitokat, álmaitokat tükrözik, mert itt az idő és a lehetőség ezeknek a megvalósulására, ha erre vágytok. Merjetek új dolgokba kezdeni, még ha csak gondolatban teszitek is. A döntéshozatal erőtereket képez, ha ezeket folyamatosan erősítitek, megjelenik valóságotokban. Bízzatok magatokban, és az ösztönök helyes működésében. Az életetek nagy része nem a pihenésről szól, ám ezt megváltoztathassátok. Ha tisztelettel bántok magatokkal, akkor előbb-utóbb ezt a környezet is tapasztalja, és úgy viszonyul hozzátok. Higgyétek el kedveseim, az élethez – létezéshez mindkét fél egyformán szükségeltetik – egyik sem fontosabb a másiknál. Az anyagi valóságotok és az abban lévő anyagi szintű különbségek sok esetben nagy mértékben korlátozzák az egyenjogúság elfogadását. Áldottak azok a nők, akik ennek ellenére, szerénységükben is nagyok tudnak lenni! Mily nagy lelki és testi erő szükséges ahhoz, hogy a nagyon szegény és nagyon gazdag világotokban meg tudják tartani lelki békéjüket, egyensúlyukat és tekintet nélkül egyformán tudjanak mindent és mindenkit szeretni. Ezek a nők tudják, értik és bölcsen kezelik a kozmikus törvények által adott helyzetet. Nem hagyják magukat belevonni az anyag túlzott vonzásába, hanem egyensúlyt teremtve haladnak életútjukon, és a maguk körül lévő embertársaikat is segítik ezt megtalálni.

Hálásak vagyunk neked kedvesem, hogy általad szólhatunk hozzátok, mert az energiáink a leírt szavakon át is áramlanak, és eljutnak ahhoz, akik ezt olvassák. Feltöltik őket erőinkkel, és talán hozzá segítik a változás lényegének megértéséhez, az önbecsülés, öntisztelet és az önfelfogás fontosságához.

Legyetek üdvözölve a magatok templomában, és érezzétek, hogy itt ti vagytok a főpapok. Áldásos szeretettel ölel titeket Néa.



Lehetsz boldog, vagy boldogtalan,
Lehetsz dühös, vagy jókedvű,
Lehetsz vidám, vagy szomorú,
Rajtad áll, legörbül-e, vagy mosolyra áll a szád, ha szívedben meghallod a hegedű vidám dallamát.
Táncot járjon akkor lábad,
Emelkedjen a kéz,
Míg nem tenyeredhez ér a csillagos ég.
Kedved ne szegje semmi, csak táncolj, dalolj csillagokkal a tenyeredben,
s a holddal egyetemben keringőzd végig az égboltot,
s így szíved vidám hegedű dallama a mindenséget is felvidítja.
A csend hangjával vegyül szíved dala, megtörvén a hullámzó rendet cikázó jókedvvel
Mondják el a végtelennek : együtt akarunk lenni az égi gyermekekkel.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

mit kerestem, koszonom